Spring 2024 - Recrudescence

Miklós Vámos

A legalapvetőbb, újra és újra elterjedő értesülés az volt, hogy általános amnesztiát hirdet a kormány. Ezt szerették bizonygatni a magukat legokosabbnak hívő elítéltek. Egyszer csak azt a bizalmas hírt árulta el Sanyinak valamelyik fegyőr, hogy kitört a forradalom. Ugyan má, gondolta ő, a szociálizmusba nincsen forradalom. De egyre több jel utalt rá, hogy talán mégis. Megkettőzték a smasszerok számát, és csökkentették a kedvezményeket, például a séta időtartamát, ahol a rabok feltűnés nélkül cserélhették ki értesüléseiket. Valamelyikük talált egy eldobott újságot a kerítés mentén, gyorsan átfutotta, mielőtt elkobozták tőle. Tüntetnek az egyetemisták Budapesten. Az írók kiáltványokat fogalmaznak és tiltakoznak. Uramatyám. Másnap bezörgettek minden cellába, s megparancsolták, hogy körletenként vonuljanak a zuhanyozóba. Mi a fene? Hetenként csak egyszer mehettek oda, s tegnapelőtt voltak. Hatosával kísérték le az embereket a földszinti helyiségekbe, ahol a látogatások zajlottak. Senki nem akarta elhinni, de valóban szabadultak. Visszakapták a civil ruhájukat, ezeket papírzsákokban őrizték, többnyire megpenészedtek. Akié nem, az se járt jobban, mert a rabság idején kihíztak mindent. Érdekes módon Kovács Sanyira passzolt a cejgnadrág és az orosz nyakú ing, amiben bevonult ide, a cipője is illett a lábára, csak a fűzők szakadoztak el. A kétszárnyú vaskapuhoz vezető első udvaron néhány öltönyös ember álldogált, valamennyi szabadulóval kezet fogtak, és sok szerencsét kívántak a Budapesti Forradalmi Bizottság nevében. Egyikükről lehetett tudni, hogy híres színész, a bátyja is itt raboskodott, a politikaiak közt. Kovács Sanyi megállt a poros utcán. Ősz volt ugyan, de a nap sütött, s fújdogált az enyhe szél, cirógatta a haját. Most aztán hová? Kaptak búcsúzóul némi pénzt, tellett volna vonatjegyre, hogy eljusson Ladánybenére. Oda azonban nem kívánkozott. Kevéssel azelőtt kapta a hírt, hogy az anyja, aki újabban már nem látogatta, 100