Spring 2024 - Recrudescence

Miklós Vámos

árokba. Lehunyt szemmel számolt magában húszig, míg a keréknyikorgás elhalkult. No… megúsztam? Csak akkor folytatta útját, amikor besötétedett, igyekezett a településeken kívül maradni. Fázott, nem volt nála meleg ruha, kénytelen volt lopni köpenyt és lópokrócot egy istállóból. Iratait és kevéske pénzét a nyakában lógó vászonzacskóban tartotta, amit Józsi anyjától kapott. Fogalma se volt, merre jár. Vasúti sínek állták útját. Éppen közeledett egy hosszú tehervonat, csikorogva meg is állt. Isten küldte, gondolta, és fölmászott a vaslétrán az utolsó vagon peronjára. Amint a szerelvény indult tovább, letelepedett a fékezőfülkében. Hamar álomba merült. Nem tudni, mennyi idő múlva ébresztette föl, két egyenruhás. Sanyi automatikusan a magasba emelte a karját. Nyugi, fiam, mink vasutasok vagyunk. Annyira összebarátkoztak, hogy elárulták Sanyinak, ők a maguk részéről átszállnak egy másik vonatra Rákosrendezőn, és meg sem állnak Sopronig. Mostan át lehet szökni Ausztriába. Onnan meg, ki hová vágyik. Anglia is lehet? Mér ne, fiam, Ausztriába hontalanok leszünk, kapunk nanzen útlevelet, az mindenhova jó, kivéve Magyarországot, hehe.

____

108